A klímaváltozás kézzelfogható - Sivataggá válik a Duna-Tisza köze?

Már több bejegyzésben is beszámoltunk az igencsak valós problémáról: fokozott vízhiány tapasztalható Duna Tisza közi Homokhátság területén. Ezek:

Van megoldás a homokhátsági kistelepülések vízhiányára;

Sivatagi vidék a Duna-Tisza közén;

Ahol a láp és a homokbuckák találkoznak – a Kolon-tó;

Nem kellenek telepített fák a Duna-Tisza közi homokhátságra.

Duna-Tisza köze a Kiskunsági Nemzeti Park területén
Forrás: ng24.hu

Csiszár Endre hidrogeológus, a BÁCSVÍZ Zrt. munkatársa munkájához kötődően gyakran végez terepbejárásokat a Homokhátság területén is ismer néhány helyben élő gazdát, őstermelőt. 2021. tavaszán beszélgetett egy kunszállási gazdával, aki földet művel és állatokat tart. Az illető elmesélte, hogy az ősgyep kaszált hozama a korábbiakhoz képest a felére csökkent, ugyanis nincs elegendő víz, nedvesség. A helyiek “szudáni füvet” ültetnek, mely egy száraz klímát kedvelő növény. Csak abból tudnak megfelelő mennyiséget termelni, majd lekaszálni az állatok számára. Brutálisnak mondható, hogy egy Afrikában honos növény tekinthető ma "normálisnak" a Kiskunságon. Ez még inkább alátámasztja a súlyos vízhiányt. Továbbiakban a gazda mesélt a kiszáradt tómedrekről, amik helyén korábban mocsaras területek voltak. Jó dolog a rosszban, hogy a gazdák mindenre nyitottak a változás érdekében. Maguk is próbálnak tenni a vízhiány, szárazság ellen: a kiszántott növénygyökérzetet talajtakaróként alkalmazzák a nedvesség helyben tartása érdekében.
 
Egy 2019-es kiadású “Az aszálykockázat kezelése és a klímaalkalmazkodási képesség javítására irányuló intézkedések meghatározása” című kiadvány foglalkozik A Duna-Tisza köze helyzetével, információkat tartalmaz a lehetséges vízpótlási módszerekről. Az írás alapján felszíni vizekből képzelik el a vízpótlást, s a tározást is, ami érdek ellentéteket szül. Csiszár Endre szerint: “Jó lenne, ha a sekély felszínalatti térrész, mint jelentős vertikális és horizontális kiterjedésű, illetve térfogatú, rendelkezésre álló tározótér inkább figyelembe vételre kerülne, ugyanis ezzel megszűnnének a konfliktusok a vízgazdálkodási és mezőgazdasági érdekek között a vízgazdálkodási érdekérvényesítés javára. Ehhez persze tudatos felszíni vízgazdálkodás is szükséges, hogy a helyben tartott vizek akaratlanul se kerüljenek elvezetésre.”
 
A Kossuth Rádió 2022.01.26-ai “Krónika” című műsorában 08:10:13-tól a Duna-Tisza közi Homokhátság helyzetéről, a vízháztartási egyensúlyának megborulásáról beszéltek. A hanganyagban hallhatunk a vízpótlás terveiről és azok megvalósítási módjairól, valamint kitérnek a terület ökológia állapotának javítását célzó fejlesztésekre is. Úgy néz ki lesz megoldás. A rádiófelvétel itt meghallgatható.

A Homokhátság vízpótlási projektjéről részleteket a Magyar Építők mérnöki online hírportál számolt be 2022. 01. 27-én megjelent cikkében.

Megjegyzések