“Súlyos talajszennyeződést találtak a dunakanyari vízbázis területén“

Az alábbi bejegyzésünket a telex 2021. március 16-án megjelent “Súlyos talajszennyeződést találtak a dunakanyari vízbázis területén“ című cikke ihlette, amelyben néhány, a felszínalatti vizekkel és az azokat érő szennyezésekkel kapcsolatos ismeretet magyarázunk el az adott eset kapcsán. Tényleg veszélyben az ivóvízkészlet? Hogyan deríthető ki, hogy egy szennyezés merre terjed a felszín alatt, anélkül, hogy egy kapavágást is ejtenénk az adott területen?

A földfelszínre kerülő szennyezőanyag a lehulló csapadék segítségével beszivárog a felszín alá, majd eléri a talajvízszintet. Innentől kezdve viszont úgy terjed tovább, amerre az áramlás viszi. Azt pedig alapvetően a domborzati viszonyok határozzák meg.

Egy adott terület felszínalatti vizeinek áramlási irányairól képet kaphatunk a területen mélyült kutak létesítéskori - nyugalmi - vízszint és néhány egyéb alapadatából (pl. ahol a kút mélyült annak az adott pontnak a tengerszint feletti magassága - itt jön be a domborzat szerepe). Ezek az adatok adattárakban szabadon hozzáférhetőek (sajnos egyelőre javarészt az eredeti, papír alapú dokumentációkból, de lényeg, hogy van adat, ami nagy kincs)! Ezekből az adatokból a felszín alatti térrész általunk választott szeleteiben kirajzolódik a felszínalatti víz mozgása. A szeletek esetében szándékosan nem konkrét vízadó rétegekről beszélünk, mert fontos, hogy a felszín alatti teret egyben, prekoncepció nélkül értékeljük. A vízadó-vízzáró rétegben való gondolkodással ugyanis kizárjuk azt a lehetőséget, hogy megengedjük a víznek és a benne oldott vagy vele együtt mozgó anyagnak, hogy bizonyos nehezebben átjárható rétegeken is átverekedje magát. Pedig erre képes, csak idő kell neki.

Összegezve, néhány órás adattári munka és térképszerkesztés után bármely területről elkészíthető egy ilyen feldolgozás, azaz megtudjuk merre terjedhet, mit veszélyeztethet a szennyezés, hol kell keresni, mintát venni.

Jelen esetben a szennyezés valószínűsíthetően tényleg a Duna felé mozog, hiszen a folyó képviseli a terület regionális erózióbázisát, azaz a sekély régióban a felszínalatti vizek a Duna felé/ a Dunába áramlanak.

Itt van még két dolog, amit figyelembe kell venni. Szerves szennyezők esetében léteznek a víznél könnyebb és nehezebb anyagok is. Ezek elkülönítése azért fontos, mert máshogyan mozognak. A könnyűek a víz felszínén úsznak akárcsak az olajfolt, persze mindezt a felszín alatt a pórusterekben létező víztükör tetején kell elképzelni. A nehezebbek viszont lesüllyednek, mindaddig, amíg valamilyen akadályba (pl. egy nehezebben átjárható ún. vízfogó képződménybe) nem ütköznek, majd annak a felszíne mentén mozognak tovább. Miért fontos ez? Ha kutakból vett vízmintákat vizsgálunk, nem mindegy, hogy az adott kút milyen mélységű (azaz hol van a szűrőszintje). A túl sekély kutakkal a nehéz szennyező anyagokat, a túl mélyekkel pedig a könnyűeket mulaszthatjuk el detektálni.

A másik kérdés a vízbázis veszélyezettsége. A partiszűrésű vízbázisokról tudni kell, hogy a kutak ún. kevert vizet szolgáltatnak, mely mind a folyóból mind a felszínalatti vizekből származik. Ezek aránya a folyó vízállása függvényében változik. Ha alacsony a folyó vízállása, több felszínalatti víz kerül a kitermelt vízbe, kisebb a természetesen szűrt folyóvíz aránya. Ilyen esetben a felszínalatti vízzel érkező szennyezőanyag aránya is nagyobb. Magas folyóvízállás esetében, a folyóvíz nagyobb aránya hígítja a felszínalatti vízzel érkező szennyezőanyagok mennyiségét. Tehát itt egy időben változó szennyezőanyag kockázatról beszélhetünk.

Mindezekkel reméljük, kicsit jobban látható, milyen sok tényező együttes értékelése alapján ítélhető csak meg egy adott vízbázis sérülékenysége, veszélyeztetettsége.